Gyermekekkel foglalkozó intézményeknek
Kevés dologban hiszek megingathatatlanul, de abban feltétlenül, hogy ha jól tudnánk kommunikálni, akkor problémáink nagy része nem létezne.
Már tanárként is fájó pont volt számomra, hogy legritkábban alakul ki a szülő-tanár ugyanazon csapat játékosai típusú kommunikáció akár az iskolában, óvódában, bölcsődében, akár annak keretein kívül.
Kisfiam születésekor megfogadtam, hogy a magam lehetőségeihez mérten mindent megteszek azért, hogy ne csak ez változzon, hanem hogy a gyerekek, köztük a kamaszok is el tudják, és el is akarják mondani gondolataikat, érzéseiket, tudjanak együtt gondolkodni, adott esetben segítséget kérni.
Ezért tartok kommunikációról szóló előadásokat osztályfőnöki óra keretében, vagy csoportos foglalkozásokat minden korosztályú gyerekekkel foglalkozó felnőttek számára.
Egyeztessünk időpontot így segítve azt, hogy megtaláljuk az utat egymáshoz.
Ezeknek a foglalkozásoknak az időtartama 45 – 60 – 90 perc igény szerint, ára ingyenes, csak az eljutásomhoz kérek segítséget.
Kapcsolat: kalauzdora@gmail.com